Az Ady Endre Versmondókör a Mikes Kelemen Főgimnáziumban

A kör szervezője és vezetője:  Nagy Enikő magyar szakos tanárnő 

1988-ban, amikor ebbe a Líceumba kerültem, emlékezetem szerint már működött a Salamon András-irányította színjátszókör, amelynek jogutóda a ma sikert sikerre halmozó Osonó Diákszínház, amelynek színész-rendezője Fazakas Mihály.

Ezért egy kisdiákok számára rendezett Lászlóffy Aladár egyfelvonásosát megjelenítő díjnyertes előadásomat kővetően úgy határoztam, hogy amatőr színjátszóként egy versmondó csapatot próbálok toborozni a líceumista diákokból, majd alternatív pódiumműsorokat, rendhagyó drámaszerű színpadi produkciókat rendezek.

Kezdetben ez a munka rendkívül nehéznek mutatkozott, hiszen nemcsak a versválogatás, összemontírozás volt az én feladatom, hanem egyenként kellett dolgoznom minden versmondóval, ám így sem sikerült olyan előadókat faragnom minden versszerető vállalkozó szellemű diákból, amilyent szerettem volna.

1990-ben az akkori osztályaimból összeverbuvált versmondókkal a mai Mikes-épület konyhaszínpadán bemutattuk első közös produkciónkat Szilágyi Domokos költészetéből A játék címmel. Ez a műsor az akkori viszonyok között eredményesnek bizonyult. Az akkor még névtelen csapatunk ma is nagy szeretettel emlékezik vissza erre az előadásra.

Ezt követően a „ A Mindent hurcolva” címmel Ady-pódiumműsort állítottunk színpadra a következő évfolyammal, amelyet az akkor még aktív Selectronic televízió közvetített is, bár még-- szerintem – gyermekcipőben jártunk.

Egy év műlva újabb Ady-műsorral léptünk föl, amelynek ötletét egy Szatmáron szervezett tematikus pódiumverseny hívta elő. Ennek eredményeként a zsűri kűlöndíját elnyerve nagyértékű kőnyvjutalomban részesültünk, amelyet iskolakönyvtárunknak ajánlott fel csapatunk. E két Ady-montázs után már természetszerűnek találtuk, hogy spontán módon felvegyük nagy költőnk nevét.

Évente, néha kétévente új műsorokat mutattunk be az aktuális Ady-körösökkel, akik közül sokan már színészek, dramaturgok, rendezők vagy éppen szociális munkások. Néhány nevet felsorolnék közülük. Fekete Mária, Fekete Bernadett, Farkas Loránd, Fehárváry Péter, Skovrán Tőnde, Dávid Péter Attila, Zakariás Zalán , Szabó Zsolt, Balog Attila.

Egymást követték az újabb kísérletezések, nagyon ritkán hagytunk magunk mögött nyommentes tanévet, ilyenkor év elején felújítottuk az előző évi összeállításunkat.

Néhány előadáscím tanúskodik sokéves tevékenységünkről, amit folytatni szeretnék még néhány nemzedékkel: Lélekharang, Falak, Ámor köpenyében, Sikoly a Golgotáról, Csillagőrzés (Kudelász Magdolna emlékére), Lélekszirteken, Éltem, ½-tem, Üzenet az üvegvárból. Az élőadások járulékos kelléktárát- olykor a „jelmezeket”--magunk biztosítottuk, magunk készítettük sok éven keresztül. Az utóbbi két évben a szimbolikus pénzkosárka tartalmát mégis egy árvaháznak ajánlottuk föl.

Tavaly a Mikes Alapítványtól kértünk és kaptunk támogatást, amit- természetesen -föl kellett pótolnunk, ugyanakkor Bálint Erzsébet versmondó édesapja is támogatott bennünket, és így két évre is biztosítottuk a díszletet.

A digitális technika vonatkozásában segítséget kaptunk az informatika katedrától, bár a hang-kép- és fényvezérlést, a felvételeket, stb. a hozzáértő diákok készítették.

Merem remélni, hogy a továbbiakban is sikerül tehetséges, lelkes versmondókat találnom—hiszen a versműsor is színház-, és Shakespeare-rel szinkronban, őt parafrazálva mondhatjuk: márpedig az egész világ az, VILÁGSZÍNHÁZ.